A játék öröme nem trükk, hanem nagyon is emberi. Tíz tudományosan leírt jelenség arról, mi történik bennünk, játékosokban, amikor egy jó játék magával ragad, és miért jó ez az érzés.
A játék azért különleges, mert mi magunk csináljuk. Nem nézzük és nem olvassuk, hanem részt veszünk benne. Ezért tanulunk belőle könnyebben, ezért emlékszünk rá tovább, és ezért érezzük a sikereit a sajátunknak.
Ismerős az a kis felvillanás, amikor végre összeáll egy pár, vagy sikerül egy nehéz pálya? Ez az agyunk jutalmazási rendszere. Schultz kutatásai szerint a dopamin különösen akkor jelez, amikor valami jobban sikerül, mint vártuk. A játék tele van ilyen apró, megérdemelt sikerekkel, ezért érezzük magunkat jól közben, és ezért marad velünk a jó érzés akkor is, amikor már letettük a telefont.
A saját kezünkkel összeszerelt polcot többre becsüljük egy készen vettnél, és Norton és kollégái ezt mérésekkel is igazolták. Ugyanez történik játék közben: a kupon, amit egy pálya végén szereztünk, nem kézbe nyomott ajándék, hanem a saját teljesítményünk bizonyítéka, ezért jobban is örülünk neki. Az erőfeszítés-igazolás elve (Aronson & Mills, 1959) ugyanezt mutatja: ami munkánkba került, azt utólag is többre tartjuk.
Az önmeghatározás-elmélet szerint a belső motivációnkat az táplálja leginkább, ha ügyesnek érezzük magunkat, ha mi döntünk, és ha kapcsolódunk másokhoz. Egy jó játékban mindez ott van: az első pályák könnyűek, a kihívás velünk együtt nő, és közben érezzük, hogy egyre jobbak vagyunk. Nem azért térünk vissza, mert muszáj, hanem mert jó látni a saját fejlődésünket.
Régóta tudjuk, hogy a kiszámíthatatlan jutalom izgalmasabb a menetrendszerűnél, és ezt a hétköznapokból is ismerjük: a váratlan ajándék jobban esik a beharangozottnál, a kincsesláda pedig épp attól izgalmas, hogy nem tudjuk, mi van benne. A játékban egy váratlanul felbukkanó jutalom kis ünnep. Nálunk ennek nincs ára: nincs tét és nincs befizetés, a meglepetés csak ajándék.
Egy elvesztett ezres jobban fáj, mint amennyire egy talált ezres örömet okoz. Játékosként ezért érezzük a magunkénak a megszerzett csillagokat és a térképen bejárt utat: ez a mi haladásunk. Ez az érzés viszont könnyen nyomasztóvá válik, ha egy játék bünteti a kimaradást. Ezért nálunk egy kihagyott nap nem vész el: a korábbi pályák megvárnak, és később is bepótolhatók.
Ha valaki kedves velünk, szívesen viszonozzuk. Cialdini ezt a kölcsönösség elvének nevezi, és az emberi együttműködés egyik legrégebbi alapjának tartja. Játékosként úgy éljük meg, hogy jólesik, ha egy hely nem csak eladni akar nekünk, hanem ad is valamit: egy kellemes negyedórát, egy kis kihívást, egy meglepetést. Ez semmire nem kötelez. Egyszerűen jó érzés visszatérni oda, ahol figyeltek ránk.
Duhigg szerint minden szokás három részből áll: egy jelzésből, egy rutinból és egy jutalomból. A reggeli kávé vagy az esti keresztrejtvény ilyen kis rituálé: keretet ad a napnak, és azért szeretjük, mert megbízhatóan jó érzést hoz. A napi új pálya is lehet ilyen: pár perc, ami csak a miénk. És mivel mi választjuk, bármikor abba is hagyhatjuk.
Csikszentmihalyi a flow-t a legjobb pillanataink egyikeként írta le: teljesen belemerülünk valamibe, az idő megszűnik, a figyelem kitisztul, és maga a tevékenység a jutalom. Akkor jön el, amikor a kihívás épp illik a képességeinkhez, se nem unalmas, se nem frusztráló. A jó játék ezt a keskeny sávot keresi, és ahogy ügyesedünk, ő is velünk nő. Ilyenkor semmi másra nem gondolunk, csak játszunk.
A befejezetlen dolgok jobban megmaradnak bennünk, mint a lezártak. Ettől nehéz egy jó könyvet fejezet közepén letenni, és ettől várjuk kíváncsian a sorozat következő részét. Ez a kíváncsiság jó jel: azt mutatja, hogy érdekel minket, mi jön. A pályák ezért rövidek, így mindig van egy természetes pont, ahol elégedetten abbahagyhatjuk, és holnap ott folytathatjuk.
Egy élményből nem az átlagát jegyezzük meg, hanem a legerősebb pillanatát és a végét. Kahneman kísérletei szerint egy jó befejezés az egész élményt szebbé teszi az emlékezetünkben. Ezért olyan fontos, hogyan ér véget egy pálya: a konfetti, a három csillag, a kinyíló kincsesláda az a pillanat, amire később mosolyogva gondolunk vissza. Nem az számít, meddig játszottunk, hanem hogy jó szájízzel tesszük le a telefont.
Összefoglalva: Nem azért szeretünk játszani, mert valaki rávesz minket. A siker öröme, a fejlődés érzése, a kíváncsiság és a jó befejezés mind bennünk vannak, egy jó játék csak teret ad nekik. Mi ezért igazi játékot építünk, nem trükköket: nincs befizetés, és nincs büntetés a kimaradásért. Aki jól érezte magát, az magától jön vissza.
Vedd fel velünk a kapcsolatot, és megmutatjuk, milyen játékélményt adhatsz a vendégeidnek a saját márkáddal.
